SZÓLÁD A KÖZÉPKORBAN
GUZSIK TAMÁS
A magyarok itteni megtelepedésének a folyamatában az első biztos pont, hogy a X. század végére Tar-Zerind fia, Koppány vezetésével létrejött a somogyi dukátus (hercegség). Talán a későbbi „Somogyország” elnevezés eredete is ide vezethető vissza. A somogyi dux, Koppány 997-ben fellázadt a meghalt Géza nagyfejedelem fia, Vajk (István) ellen. A „lázadás” kifejezés némiképpen vitatható: itt ugyanis a nagyfejedelmi pozíció öröklési rendjének kétféle szabálya, értelmezése csapott össze. Ezek a levirátus és a primogenitás. A népvándorlás-kori népeknél általános volt a levirátus v. szeniorátus elve. Ez azt jelentette, hogy a törzsfő, fejedelem halála után annak címét és birtokait a család, nemzetség legidősebb férfitagja örökli, s magához veszi az elhunyt fejedelem feleségét is (ősi, keleti törzsi gyakorlat). A primogenitás (=elsőszülöttségi jog) viszont azt jelentette, hogy a fejedelem, király mindenkori elsőszülött fiúgyermeke kapta - örökletes alapon - a címet és a hatalmat. Az ezredfordulóra ez a gyakorlat a Nyugat-európai feudális monarchiákban már általánossá vált. A középkor folyamán, az Árpád-ház történetében többnyire ez érvényesült. Koppány 997-es veresége után birtokainak nagy-része a pannonhalmi apátság tulajdona lett. A hagyomány szerint a csata előtt Szt. István király Pannonhalmán fogadalmat tett, hogy győzelme esetén a megszerzett területből a monostornak jelentős részt juttat. De a volt Koppány-birtok többi része is bizonyos jogi kapcsolatban állt az apátsággal. Ez ugyanis kiváltságos (exempt) apátság volt. Még Géza nagy fejedelem alapította 997-ben, s alapításától kezdve olyan kiváltságokat élvezett, mint a bencések első és legfőbb monostora, az itáliai Montecassino. Pannonhalma a Veszprémi Egyházmegye területén - éppen Somogy megye egy részén - megyéspüspöki jogkörrel is bírt. A kiterjedt egyházi birtokok mellett a csatában részt vett és érdemeket szerzett német lovagoknak és családtagjaiknak is voltak birtokaik a megyében. Balatonszemes szomszédságában, Rádon (Látrány-Rádpuszta) is volt ilyen kiérdemesült lovagi családnak űn. téli szálláshelye. Valószínűleg Szólád esetén is hasonló helyzetet feltételezhetünk. A földrajzi nevek etimológiája alapján sokszor következtetni lehet a község eredetére, legkorábbi történetére. Szólád neve személynévből származik (esetleg Szórád formában), így lehetséges, hogy a község neve torzult formában - az első birtokos nevét őrizte meg. Erre utal, hogy egy 1272-ben kelt oklevélben „Zolád” formában személynévként szerepel. De még figyelemre méltóbb a szomszédos (közigazgatásilag jelenleg Szólád területére eső), a középkorban létezett Nezde település nevének a vizsgálata. Itt is rontott névalakról van szó, de ez nem személynevet takar, hanem a németek (lovagok) részére alapított telep megjelölését (Neusiedl=új település). Hasonló névromlás példája a Fertő tó melletti Nezsider község neve is. A burgenlandi település német neve ma is Neusiedl am See (=tó melletti új település). Bármely község történetének feldolgozásakor fontos annak megállapítása, hogy az illető település mikor, milyen formában szerepel az oklevelekben: hol említik először, kinek a birtokaként. Az egyes falvak nevét, adatait tartalmazó középkori okleveleink zöme határjárásokkal, birtokperekkel kapcsolatos. A megye településeinek szempontjából fontos az 1082-re keltezett (egyébként XIII. századi hamisítású) oklevél, melyben - állítólag - Szent László király János veszprémi püspök kérésére Barnabás királyi jegyzővel és Gug bakonyi ispánnal összeíratta a veszprémi Sz. Mihály egyház összes birtokait és népeit.5 Ebben a XIII. századi kompilációban Szólád neve nem szerepel, jelezve azt, hogy (nyilván világi) birtoka nem képezte egyházi birtokperek tárgyát (magyarul: a veszprémi püspökség semmilyen hagyomány vagy jogcím alapján nem tudott jogot formálni Szólád birtokára). Erre a XIII. századi összeállítóknak is kellett emlékezni, amikor hamisított oklevelükbe meg sem próbálták belefoglalni a falu nevét. A környéken egyébként a XIII. században csak Szárszón és Kőröshegyen volt érdekeltsége a veszprémi püspökségnek. Ennél érdemibb adatokkal szolgál a község történetéhez II. Endre király 1229-ben kibocsájtott (hiteles) oklevele. Az összeírás és az oklevél „per manus Magistri BulsuAule Regie Cancellarii et Geuriensis Praepositi” készült (Bulcsu mester, királyi kancellár és győri prépost keze által). Eszerint „Zoulat” faluban a székes-fehérvári káptalannak 4 telkes háza, 20 hold földje, 3 hold kaszálója, 3 művelt és 2 műveletlen szőlője volt. Ugyanitt a szomszédos „Szent Miklós” faluban 40 telkes háza, 10 szántás földje, 25 hold kaszálója, 120 művelt szőlője volt, egy alkalmas helye szőlőnek és szántónak, amit „Beseneumal „-nak (Besenyőmái) hívnak. Ugyancsak Márton egykori dékánnak volt itt 20 holdja, 3 szőlője, 3 hold kaszálója két helyen, 1 hold körüli erdője (és Őszödön 1 szőlője és 3 hold földje, és a másik Szóládon egy szőlője és 3 hold földje). Pálnak volt „Borockcha”-n (Baracska?) egy szőlője, Nezdén egy szőlője és 10 hold földje, 8 műveletlen szőlője és 1 hold erdője. Továbbá Damjánnak Szóládon 6 szőlője, hold földje és egy erdője. Achának is volt két szőlője. Nezda faluban a káptalannak volt 6 telkes háza, 30 hold földje és 3 hold kaszálója. Elemér klerikusnak ugyanitt volt 10 szőlője, fél szántás földje és 10 hold erdeje. Az itt felsorolt adatok a mai ember számára viszonylag keveset mondanak. Fontosabb a II. Endre király által elrendelt és kiadott 1229-es oklevél, illetve határ-összeírás néhány általános tapasztalata. A székesfehérvári királyi prépostságnak (káptalannak) a XIII. század elején összefüggő birtokteste volt Somogy megye északi részén. Ez nagyjából a Bala-tonkiliti-Ádánd-Bábonymegyer-Tab-Karád-Bonnya-Meraye-Osztopán-Somogytúr -Balatonboglár által határolt, „L” alakú területet jelenti (lényegében a régi Siófoki járás területe). A határjárás 65 települést sorol föl, ahol részben vagy egészben a székesfehérvári káptalan volt a birtokos. Ezzel szemben ezen a területen mindössze 7 olyan község volt, ahol a káptalan nem rendelkezett birtokkal. Feltűnő, hogy a XIII. század elejére a királyi alapítású fehérvári káptalan szinte teljesen megszerezte a - szintén királyi alapítású - pannonhalmi apátsággal szemben az egykori Koppány-birtok legnagyobb részét. Ez összefügghet azzal, hogy Pannon-halma megyéspüspöki jogköre megszűnt Somogy megyében, a falvak a Veszprémi Püspökség joghatósága alá tartoztak. Megjegyzendő, hogy a fehérvári királyi prépostság „személyében” kiváltságos (exempt) volt, de területén a Veszprémi Püspökség jurisdictiója érvényesült: a fehérvári prépostságnak nem volt püspöki jog-köre. A prépostság helyén csak a XVIII. sz. végén szervezték meg a mai püspökséget. Az is érdekes, hogy a pannonhalmi apátság Somogy érdekeit a túlparti tihanyi apátság felügyelte, s nem a közvetlen közelben lévő somogyvári szintén bencés - apátság. Tudni kell, hogy a somogyvári Szt. Egyed apátságot Szt. László király a franciaországi S. Gilles bencései számára alapította 1091-ben, s a monostorban még sokáig kizárólag francia szerzetesek éltek. Szintén exempt apátság volt, így Pannonhalmának bizonyos fokig „riválisává” vált Somogyban. Visszatérve az 1229-es határjáráshoz: érdemes magának a határjárásnak a folyamatát is megvizsgálni. A középkori határjárások legtöbbje a helyszínek tény-leges bejárásával készült. Ekkor a kirendelt „hiteles személy” és az érdekelt felek tanúi végigjárták a területet, s számbavették, hogy melyik rész, milyen terület kit illet. Az ennek nyomán összeállított irat a helyszíni tapasztalatokra, ott készült feljegyzésekre támaszkodott, tehát annak sorrendjét is követte. Esetünkben a birtokfelsorolás sorrendjét térképpel ellenőrizve megállapítható, hogy az összeíráskor a birtoktest szélső, határoló falvain, nagyjából logikai sorrendben haladtak végig, majd innen tettek kitérőket a birtoktest belsejében lévő falvakba. A megye középkori útviszonyai a XVIII-XK. századi katonai és polgári térképek alapján jól rekonstruálhatók. Esetenként viszont éppen egy birtokösszeírási útvonal-rajz pontosíthatja a középkori útviszonyokról kialakult képünket. Esetünkben néhány - a mai topográfus számára – logikátlan sorrend, azaz útvonalválasztás is előfordul. Ennek csupán az lehet az oka, hogy az összeírást végző győri prépost semmilyen hely-ismerettel nem rendelkezett, de ennek híján voltak a birtokosokat képviselő egyházi elöljárók is. Az oklevél felsorolásának Szólád környéki részlete: ..Túr (Somogytúr), Felső-Gamás (egykori településhely Boglárlelle környezetében), Visz, Für és Csopak (faluhelyek Látrány környékén), Rád (ma Látrány-Rádpuszta), Őszöd (Balatonőszöd), Köp és Örs (itt még azonosítatlan települések), Szólád, Szentmiklós (Szólád egyik része volt), Nezde (puszta Szólád és Kötcse között), Kötcse (Alsó-és Felső-), Fehéregyház (egykori faluhely Karád és Csicsal között), Csepely (Nagy-csepely). Itt a partmenti, római eredetű úton haladtak, s innen tértek le az egyik völgyön a beljebb lévő falvak összeírására. Figyelemre méltó még, hogy az oklevél eleve két Szólád falut írt össze: Szólád és Szentmiklós; és ettől függetlenül, külön községként Nezdét. Ilyen kettős falunév még 3 helyen fordul elő az oklevélben: Felső-Gamás, Kötcse (Alsó- és Felső-), Endréd (Alsó-, Felső-) esetén. Ez a jellegzetesen XIII. századi folyamat, a falvak kettőződése, osztódása itt viszonylag korán jelentkezett. Ennek az oka lehet föld-rajzi, fekvésbeni (ezáltal mezőgazdasági termelésbeli) különbözőség is (pl. síkvidéki rész - domboldal; gabonatermelés - szőlőművelés) de gyakoribb a falun belüli jogállás differenciálódása. Szólád esetén az utóbbiról lehet szó. A felsorolt birtokokból az tűnik ki, hogy Szólád-Szentmiklós zömmel káptalani birtok volt, míg Szóládon csak részérdekeltsége volt a fehérvári egyháznak. Nezde ilyen szem-pontból teljesen önálló település volt. Lehet, hogy a kelleténél többet időztünk egyetlen oklevélnél, de talán nem szükségtelen egy település „keresztlevelét”, „anyakönyvi kivonatát”, azaz első írásos említését alaposabban is szemügyre venni. Annál is inkább, mert a következő évszázadból lényegesen kevesebbet ismerünk a faluról. „Sacerdos de Zovlad” (Szólád papja) 1233-ban már szerepel egy oklevélben. Itt nem szerepel az, hogy melyik Szóládról van szó. Feltételezhetően a „Szentmiklós” településről. Itt ugyanis már a településnév sejteti az illető egyház védőszentjét. Ez viszont azt feltételezi, hogy Szólád egyik része már a XIII. század elején egyházas hely volt, Szentmiklós titulusú templommal. Egyébként is a Szent Miklós védőszent választása a leggyakoribb a XIII. sz. elejétől, igazi virágkorát a XIV. században éli. Az 1332-1337-es pápai tizedjegyzék szintén egyházas helyként jelöli Szóládot, de ebből nem derül ki, hogy itt melyik településrészről van szó. Valószínűleg ez az adat ugyancsak a Szentmiklós településrészre vonatkozik. Más templomról ugyanis a két Szólád területén a későbbiekben sem tudunk. Itt kell szólni részletesebben a község mai területére eső, de a középkorban végig önálló Nezde településről. Kialakulásáról a név-etimológia alapján született feltételezést elmondtuk: lehetséges, hogy a Koppány-csata német lovagjainak „új települése” (=Neusiedl=Nezde) lehetett. Tény, hogy a XIII. századra ennek is legnagyobb része egyházi birtok lett. 1229-ben már a székesfehérvári káptalan birtokaként írták össze. Későbbi okleveles említései 1364-ből, 1381-ből, 1393-ból ismertek. A XV. század folyamán is még folyamatosan egyházi tulajdonban volt: 1429-ben mint a tihanyi apátság birtokát írták össze egy Telekivel kapcsolatos birtokper kapcsán. Az 1493-as összeírásban ismét mint a fehérvári káptalan faluja szerepelt. A XVI. század folyamán adólajstromok még említik a nevét, de a török végvári harcok idején valószínűleg teljesen elnéptelenedett. Bár adat nincs, a késő-középkorban valószínűleg egyházas hely volt. A helyi hagyomány még ismeri az egykori templom helyét a Halászkert területén. Ennek igazolására (vagy cáfolására) csak régészeti kutatás adhatna meg-nyugtató választ. A törökök kiűzése után mint puszta került 1703-ban a Zankó család tulajdonába, később részlegesen újjátelepült, így szerepel idővel a Harrach (1726), majd a Hunyady (1733) család birtokában. A részleges visszatelepítés akkor nem lehetett hosszú életű, mert 1783-1785-ben ismét puszta helyként írták össze. Területe ma részben mezőgazdasági művelés alatt áll, részben néhány házból álló, jellegtelen majorság Nezde néven. Területén érdemi régészeti kutatás még nem volt.Visszatérve Szólád történetéhez: ennek adatai a XIV-XVI. század folyamán elég szórványosak. Már a XIII. századtól kezdve kisebb részbirtokai voltak itt a Gordovai-Fancs családnak. 1409-ben „Zolád” néven e család birtokaként írták össze, mint (Gordovai) Fanch János birtokát. További említései 14??-1424-ből („Zolath”), 1451-ből („Zolaad”), 1455-ből („Zolad”) ismertek. Birtokviszonyaiban lényegi változások nem álltak be, valamennyi felsorolt okleveles említésben a Gordovai Fancsok itteni birtoklása szerepel. A Mátyás király-kori nagy birtokosztások - úgy tűnik - a települést nem érintették, mert ez az állapot még 1498-ban is fennállt (ami egyébként szokatlan a középkori birtokok történetében). 1536-ban a terület birtokosaként a székesfehérvári custos-t (őrkanonok), Fancsi Jánost és Pétert, valamint Pekry Lajost írták össze. A falu 1542 után török fennhatóság alá került, közben fokozatosan elnéptelenedett. 1573-1583 között a török adóösszeírásban mindössze 16 portával (telkes házzal) szerepelt. 1583 után átmenetileg ismét magyar kézen volt, mert az ekkori birtokosai a Zichy, a Török és a Zankó család voltak. Ebből a Zankó család birtoklási joga élte túl a törökök kiűzését, mert 1703-ban a faluban Zankó Miklós és Boldizsár volt a kegyúr. Közben a Kollonich érsekféle „Neoaquaistica Commissio” szellemében a falu újratelepítése is megindult, mert 1715-ben már 20 telkes házát és családját írták össze. Ennek az „Einrichtungswerk”-nek (berendezési terv) az volt a lényege, hogy a török korban néptelenné vált falvakat Habsburg-hű birtokosoknak adták és újratelepítették, zömmel németajkú lakossággal, hogy „...a királyság, vagy legalább is a királyságnak nagy része lassankint germanizáltassék; a forradalmakhoz és zavargásokhoz szokott magyar vér a német által mérsékeltessék és ezzel természetesen örökös királya és ura iránt állandó szeretethez és hűséghez szokjék”. Lényegében ennek a koncepciónak a folytatásaképpen került birtokosként a községbe 1726-tól a gróf Harrach család, később, 1733-tól a gróf Hunyady család. Ennek részletes ismertetése, feldolgozása már az újkorral foglalkozó történész feladata.
|
